A Ha mindenki meghallaná hanginstalláció egy részvételi és performatív mű, mely az aktív emlékezés gyakorlatára összpontosít. Partnerségeken (ú.n. emlék-őrzőkön) keresztül ma élő emberek leveleket írnak olyan roma személyeknek, akiket a Porajmos (a romák népirtása a fasizmus idején) során a második világháborúban meggyilkoltak. Mivel csak életrajzi töredékek maradtak fenn róluk, az installáció célja, hogy visszaszerezze emléküket, és hangot adjon elképzelt történeteiknek.

A leveleket mai roma közösségek aktivistái, alkotói, vagy támogatói írják és rögzítik. A levelek egyre növekvő archívuma hidat képez a múlt és a jelen között, és teret teremt a közös gyásznak. Az elnyomás megszüntetéséért folytatott küzdelemben a közönséget arra invitálja, hogy váljon szövetségessé azáltal, hogy elkötelezi magát a múltra való emlékezés mellett, és személyes felelősséget vállal a szolidáris jövőért. Az installáció földből kinövő fémoszlopai, és a rajtuk fekvő parabolikus betontálak a szerzők hangját szórják szét a mezőn, vagy városi köztereken. A befogadók meghívást kapnak arra, hogy közelebb jöjjenek, hogy tanúi és részesei legyenek a szerzők személyes emlékezésének, és a földhöz közel hajolva figyelmesen hallgassák őket. Az együttműködő aktivisták ellenállási gyakorlatainak bemutatásával az installáció a felejtés ellen-történeteit ajánlja fel.

A hanginstallációt eddig három európai ország négy városában mutatták be. Ideiglenes, vándorló és érzékeny emlékműként az elnyomás kitörölt és elfeledett helyszíneit jelöli. A gondoskodásról szólva a talajt és a testet mint az emlékezet és a történelem forrását és hordozóját tiszteli, és a gondoskodást és a figyelmes hallgatást kezdetként írja le. Az installáció az emlékezés felelős és aktív kultúrájának, az elbeszélő történetírásnak és az interdiszciplináris művészetekkel való mesélésnek a lehetőségeit kívánja feltérképezni.