A hajléktalan emberek hangja keveset hallatszik a város történetében. Kelemen Kristóf és Török Tímea ezért egy olyan rendkívüli eseményt emelnek ki művükben, amely pozitív példát szolgáltat arra, hogy a lakhatási válság országos méretű figyelmet is kaphat: 1989. november 28-án az addig a pályaudvarok félreeső vonatkocsijaiban meghúzódó embereket egy új rendelet az utcára kényszerítette. A Blaha Lujza téri aluljáróban tartott sztrájkjuknak és az azt támogatóknak köszönhetően született meg Budapest ma ismert hajléktalanellátó rendszerének alapja. Az esemény egyszerre példája az önszerveződésnek és a szolidaritás cselekvésbe fordulásának, így méltó arra, hogy hangsúlyosan jelen legyen közösségi emlékezetünkben.

Az alkotók egy efemer, performatív emlékművet valósítanak meg a Blaha Lujza téri aluljáróban, az egykori demonstráció helyszínén, hajléktalanságban érintettekkel, lakhatási szervezetek dolgozóival és aktivistáival. Alapját azok az ideális jövőképek adják, amelyeket a résztvevőkkel közösen, a backcasting jövőkutatás módszerével hoznak létre. Három alkalommal mutatják be: október 13-án, 14-én és 15-én. Az egy órás időkeretben zajló esemény arra hívja fel a figyelmet, hogy a sokszor tapasztalt apátia és kirekesztés mellett ugyanolyan erős a szolidaritás és a segítő szándék is a magyar társadalomban, és ennek kihangosítása közösségi szinten közelebb vihet a pozitív gyakorlatokhoz.